A taktikai toll egy kiváló eszköz, amit a megfelelő ismeretek elsajátítása után borzasztó hatékonyan lehet használni önvédelemre vagy akár hivatásosok által kényszerítő eszköznek, ha épp ez van kéznél. Az eszköz használatának elsajátítása iránti igényt jól mutatja, hogy a létszám már az esemény előtt másfél hónappal betelt.
Az egész napos szeminárium két nagy egységre tagolódott. Az első, közel hatórás tréning bárki számára látogatható volt, akár előképzettség nélkül is. Ennek során a résztvevők megismerkedhettek magával a taktikai tollal, annak típusaival, felépítésével, azokkal a szempontokkal, amiket érdemes figyelembe venni mielőtt ilyen eszközt vásárolnának. Áttekintésre kerültek a hordmódok és a minimálisan szükséges jogi háttér.
A gyakorlati részben ismertetésre és bemutatásra kerültek azok a fogásmódok és technikák, amik a toll használatához szükségesek, valamint hogy különböző testrészeken hogyan használhatók és ennek milyen hatásai és következményei lehetnek.
A gyakorlati rész ismeretanyaga felölelte a különböző ütéstechnikákat, hárításokat, alapvető és ösztönös kombinációkat, valamint a különböző magasságokat és távolságokat. Ezek a későbbiekben kiegészültek néhány szabadulási technikával, amik a gyakoribb támadási/kényszerítési formák hatékony kezelésére szolgálnak.
Maga a tréning annak ellenére, hogy az elsajátítandó anyag tömény volt, meglehetősen gyakorlat orientáltan épült fel, így a végére azok is használható ismereteket kaptak, akik korábban nem találkoztak hasonló eszközzel.
A közel hatórás tréning végén a résztvevők ráadásul nem pusztán az elsajátított tudással és a részvételt igazoló oklevéllel, hanem egy kiváló minőségű ESP (Euro Security Products) taktikai tollal is gazdagabban térhettek haza.
A tréning második része szigorúan zártkörű volt. A résztvevők közül kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karjának hallgatói és az aktívan rendvédelemben dolgozók kaptak meghívást a bő három órás kiegészítő modul elvégzésére. (a kiegészítő képzés nem járt költségvonzattal, Egyesületünk ezzel is próbálja támogatni a magyar rendvédelmi szervek munkáját)
Ebben a modulban olyan alapszintű, viszonylag könnyen elsajátítható és kivitelezhető technikák kerültek bemutatásra, melyek nagyban fokozni tudják egyes kényszerítő intézkedések hatékonyságát. A hallgatók megismerhettek több feszítésre, mozgatásra/elvezetésre, manipulációra, rögzítésre és földrevitelre, vagy a gépjárműből történő kiszállításra szolgáló technikát. A teljes nap anyagát kombinálva gyakorolhatták nem csak passzív, hanem az aktív ellenállóval szembeni hatékony fellépés alapjait is.
Záró feladatként – ami egyben vizsgaként is szolgált – gyakorlatilag szabad harc formájában kellett az adott támadás hárítását követően földrevitelt, rögzítést vagy elvezetést végrehajtaniuk, amit minden résztvevő sikerrel teljesített!
Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt és a fegyelmezett végrehajtásokat!
Boldog Új Évet Kívánunk!
ZRHL SE