Stop the Bleed tanfolyam, vizsga

Május végén elérkeztünk alapszintű vérzéscsillapítás tanfolyamunk utolsó képzési napjához. A tréning azon túl, hogy a korábban megszerzett ismeretek felfrissítésre és számos gyakorlati fogással, valamint hasznos tanáccsal kiegészítésre kerültek, egyben megmérettetést is tartalmazott, mely során a résztvevők számot adhattak eddig megszerzett tudásukról.
Stop The Bleed vizsga

A résztvevőknek mozgalmas napjuk volt és bár egyszerre több instruktor is jelen volt és nem is mindenki tudott részt venni a vizsgán, aki szeretett volna, a tervezettnél hosszabbra nyúlt a program. Ennek ellenére a tréning és a vizsga is a megszokott jó hangulatban, de fegyelmezetten folyt.

A reggel a korábbi alkalmak során leoktatott ismeretek szóbeli visszamérésével kezdődött. Ez jó alkalom volt az ismétlésre és az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolására. Emellett minden témakörnél hasznos gyakorlati tanácsok is elhangzottak, melyek nagyban segítették a tényleges ellátásokra való felkészülést.

Az elméleti ismétlés után felfrissítésre kerültek a legfontosabb gyakorlati dolgok, mint például az érszorító szakszerű használata és a különböző nyomókötések elkészítése. Ezt követően a résztvevők kis csoportokban felváltva gyakorolták a teljes ellátási protokollt különböző scenáriókban. Ezek a feladatok már természetesen időre mentek.

A nap második felében következett a vizsga, mely során a résztvevőknek elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kellett adniuk. A vizsgázók felkészültségét szemlélteti, hogy a tesztek eredménye átlagosan jóval 90% feletti lett, nem volt szükség szóbeli javításra.
A gyakorlati részben a vizsgázóknak egyesével kellett különböző összetett szituációkat megoldaniuk és teljes ellátást végezniük. A vizsga részét képezte a páciens vizsgálata és állapotfelmérése, a ruházat szakszerű levágása és az összes sérülés megfelelő szintidőre történő ellátása, a vitális értékek levétele és monitorozása valamint az eredmények értelmezése, továbbá a segítő alkalmazásának és irányításának módszerei is. A nehezítések ellenére minden ellátó sikerrel vette az akadályokat, senki nem veszített pácienst a vizsgafeladat során.

A 2023 tavaszi Stop The Bleed tanfolyamunk végén heten tettek sikeres vizsgát az alapszintű vérzéscsillapítási és sérült ellátási módszerekből. Egyúttal jogosultságot szereztek a ráépülő modulokat tartalmazó tanfolyamon és a komplex ellátási gyakorlatokon való részvételre is.

Ezúton is gratulálunk mindenkinek a sikeres vizsgához!

(Egyúttal szívből kívánjuk, hogy sose legyen szükségük a most megszerzett tudásra!)

HAsonló tartalmak

Egyéb kategória

Szövetségi tagságok

Örömmel számolhatunk be róla, hogy egyesületünk hivatalosan is felvételt nyert a Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetségbe, továbbá februárban felvételt nyertünk az Európai Harcművészeti és Önvédelmi Szövetség tagjai közé is.

Tovább olvasom »

Kérdésed van?

Írj vagy hívj most! Amikor edzést tartunk vagy foglalkozást vezetünk nem tudjuk felvenni a telefont, amint lehetőségünk adódik rá, visszahívunk!