Kényszerítő eszközök a huszonegyedik században

Az alábbiakban N. Sz. rendőr tisztjelölt tanítványunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem I. Rendészeti Innovációs Ötletversenyére, a rendvédelemben alkalmazott kényszerítőeszközök és a hozzájuk kapcsolódó képzési rendszer modernizációjának lehetőségeivel foglalkozó pályamunkáját közöljük szerkesztett formában.
ESP kényszerítőeszközök

ESP kényszerítő eszközök

„Kényszerítő eszközök a huszonegyedik században”

Mi is az az ESP?

A csehországi székhelyű Euro Security Products – röviden ESP – a világ egyik legnagyobb rendvédelmi és biztonsági felszereléseket gyártó vállalata 1992-óta.
Termékpalettáján a zászlóshajónak számító teleszkópos rendőrbotok mellett megtalálhatók a különböző típusú bilincsek, gáz sprayk, tonfák, hagyományos rendőrbotok, taktikai és mentőkések, lámpák valamint különféle moduláris kiegészítők. A lőfegyvereket leszámítva – gyakorlatilag minden olyan eszköz, amire a rendvédelmi szerveknek szüksége lehet. Ezek egy része a magyar rendőrség számára sem ismeretlen, például a nagy számban használt szolgálati tártartók.

A gyártó különlegessége azonban nem pusztán a minden igényt kielégítő, komplex eszközkínálatból adódik! Az ESP minden fontosabb rendvédelmi eszköze (botok, spray, bilincs) mellé felkínálja annak kiképzésre és gyakorlásra használható változatát, valamint a hozzájuk tartozó oktatást. Igény szerint biztosítják a megrendelő szervek részére az átfogó kiképzést mind az állomány, mind a leendő instruktorok tekintetében.

Termékeit jelenleg több mint 60 ország rendvédelmi és fegyveres szervei használják. A teljesség igénye nélkül például a Cseh rendőrség, a londoni Metropolitan Police, Franciaország összes fegyveres szerve, a kínai rendőrség bevetési egységei, a német, spanyol, bolgár, szlovák, mexikói, indiai és lett rendőrség. Érdekességképp még a legnagyobb konkurens hazájában, az USA-ban is elkezdett teret hódítani, elsősorban a jóval magasabb szintű képzési rendszer és kiegészítő park miatt, ami az eszközökhöz kapcsolódik.

Termékpalettájukon 20 kategória csoport található

Telesztkópos botokRendőrbotokTonfákFém bilincsekSzövet bilincsek
Zseblámpás gázspraykKapszaicin spraykTaktikai lámpákRendőrségi pajzsokSokkolók
KésekTaktikai tollakTokok és tartókTaktikai felszerelésekLőfegyver kiegészítők
TártartókSpeciális kiképzési célanyagok és lőlapokKiképző eszközökKereső tükrökSzolgálati övek

A gyártó weboldal az alábbi linken érhető el: Euro Security Products

A fenti kategóriák közül úgy gondolom, hogy a magyar rendőrség és a társszervezetek a mindennapi szolgálatellátás közben többet tudnának a közrendvédelemben és büntetés végrehajtásban praktikusan alkalmazni (itt most nem kitérve a speciális rendeltetésű egységekre). Ennek megfelelően pályamunkámban a világviszonylatban legnagyobb számban használt, valamint a magyar rendvédelmi felhasználás szempontjából legrelevánsabb eszközök kerülnek bemutatásra. Ezek a teleszkópos bot, a zseblámpás gázspray, a szövetbilincs, a kompakt taktikai lámpa.
Ezeket az eszközöket a hozzájuk kapcsolódó alapos kiképzéssel és rendszeres szinten tartással a jelenlegi használt kényszerítőeszközöknél sokkal hatékonyabban és mind az intézkedő, mind az intézkedés alá vont szemszögéből sokkal biztonságosabban lehet használni. Megfelelő képzési rendszerrel emellett kiaknázhatók lennének a felszerelés nyújtotta komplex lehetőségek. A képzésben rejlő lehetőségek a tanulmány második szakaszában részletesebben is kifejtésre kerülnek.

A tanulmány tárgyát képző eszközök

A Teleszkópos bot és kiegészítői

Pályázatom központi témája a teleszkópos bot, valamint a benne és kiegészítőiben rejlő lehetőségek és felhasználási módok. Ezekkel kapcsolatban számos európai rendőrség több évtizedes tapasztalat nyújt hiteles referenciát, köztük többek között a a Cseh rendőrséggel és az angol Metropolitan Police-al, ami ráadásul Európa legrégebbi rendőrségeként van számon tartva.
Maga a bot – a kompakt verziók kivételével – egy gumiborítással rendelkező nyélből és ebbe két, teleszkópos módon visszacsúszó tagból áll. A markolat vége egy menetes kupakkal záródik, ami lehetőséget kínál a különböző kiegészítő eszközök felszerelésére. Ebben található egy kúpos formájú laprugó ami zárt állapotban tartja a botot és az állításával szabályozható a nyitáshoz szükséges erő és a zár erőssége. Nyitott állapotban a tagok egy jól hallható, fémes kattanás kíséretében összefeszülnek és kellő erővel megszorulnak ahhoz, hogy statikailag egy egyrészes, merev bot tulajdonságaival bírjanak. A bot összezáráshoz a megfelelő technika ismeretében mégis csupán egyetlen könnyed mozdulat szükséges.

Változatok

Standard, edzett acél bot: Alapvetően rendvédelmi munkára került kifejlesztésre, olyan szempontok alapján, ami a rendőrség munkáját leginkább meg tudja könnyíteni. A bot végére számtalan különböző kiegészítőt lehet felszerelni. A teljesség igénye nélkül ilyenek például a zseblámpa, feszítővas, üvegtörő, drótvágó. A nyél bordázott vagy ergonomikus gumi borítással rendelkezik ami lehetővé teszi stabil csúszásmentes fogást és szükség esetén megfelelő szigeteltséggel bír az elektromossággal szemben. Ezek a felhasználók igényei szerint elérhetők fekete, zöld és barna színekben egyaránt. A botok különböző hosszúságú kivitelben készülnek. Nyitott állapotban 40 – 66 centis hosszúságig érhetők el, így a civil ruhás állománytól a lovas rendőrökig minden felhasználási terület lefedhető. Összezárt állapotban típustól, hossztól és felszereltségtől függően nagyjából 15 és 25 centi között változik a hosszúságuk. A rendvédelmi rendszeresítést ráadásul könnyíti, hogy az összes bot egyedi sorozatszámmal van ellátva.

„Easy Lock” bot: A standard botokhoz képest eltérő a működési elve. A frikciós zár helyett egy bonyolultabb, belső, mechanikus rögzítő mechanizmussal rendelkezik. Ennek kétségtelen előnye, hogy a végén található gomb megnyomásával sokkal egyszerűbbé válik a bot összezárása. Hátrány ugyanakkor, hogy a belső mozgó alkatrészek miatt növekszik a meghibásodás lehetősége. A standard botokhoz képest kisebb a statikai stabilitása, nem alkalmas a kiegészítők felszerelésére és költségek tekintetében duplája a sima botnak. Az Easy Lock bot szintén edzett acél tagokból áll és rendelkezik egyedi azonosító számmal.

Kompakt bot: Egy kb. 15 – 20 cm-es, acél markolattal ellátott verzió. A felhasználási területe miatt a kiterjedésének csökkentése és a könnyebb rejthetőség véget nem rendelkezik gumiborítással, illetve nem szerelhetők fel rá a standard bottal kompatibilis kiegészítők. Mivel kicsi, könnyel elrejthető és a hozzá tartozó klipsszel akár külön tok nélkül is viselhető feltűnés nélkül, ideális választás lehet a civil ruhás állomány részére. A kompakt botok szintén egyedi sorszámmal vannak ellátva.

A teleszkópos botra számos különféle kiegészítő is felszerelhető, ami adott esetben nagyon megkönnyíthetik a rendőrök munkáját. Ilyen eszközök, például:

Lámpa: A bot felszerelhető egy nagy teljesítményű ledes taktikai lámpával ami a botra rögzítve és önállóan is használható, ami kompakt méretéből adódóan praktikussá teszi a mindennapos viselésre, akár civil ruházat esetében is. Az 5 wattos ledlámpa vízálló és a négy különböző fényerő mellett használható stroboszkópként is, ami éjszaka vagy sötét helyen történő kutatás vagy intézkedés során sokkal könnyebbé teszi a mozgás észlelését, mint a folyamatos fény, továbbá az intézkedés alá vont szeme sem tud hozzászokni, így sokkal nehezebb az intézkedő rendőrök létszámának és pozíciójának azonosítása, ami aktív ellenálló esetén egy elsődleges, nagyobb távolságú védelmi funkciót is betölt. A botra felszerelve ráadásul kettős funkciót is betölt. Például éjszaka egy rendbontáshoz vagy garázdasághoz kiszállva lehetőséget ad, hogy a rendőrbot összezárt állapotban, zseblámpa funkciót töltsön be, viszont egy aktívan ellenálló vagy támadólag fellépő elkövető esetében egyetlen mozdulattal lehet a botot használatra kész állapotba hozni, időveszteség nélkül. Ez olyan szituációkban, ahol másodperceken múlhat az ember élete vagy testi épsége egy felbecsülhetetlen előny. Ráadásul biztosítja a lehetőséget az intézkedőnek, hogy legyen egy szabad keze vagy más eszközt is kezelni tudjon, például a sprayt vagy a rádiót.

Keresőtükör: A bot szintén felszerelhető egy a végére csíptethető, nagy látószögű polikarbonát keresőtükörrel. A tükör lehetővé teszi egy esetlegesen rejtőző elkövető helyzetének meghatározását a sarok mögött vagy a helyiségbe lépés előtt. Szintén alkalmasak a gépjárművek alvázának átvizsgálására például igazoltatáskor vagy biztonsági beléptetéskor.

Behatolási és mentést segítő eszközök

Üvegtörők: Alapvetően két jól elkülöníthető felhasználási területe van rendőrségi alkalmazás tekintetében. Közrendvédelmi feladatok ellátása során elsődlegesen a mentő funkciója domináns. Például egy közúti baleset során, ha a járőr elsőként ér a helyszínre és a felmérése során úgy ítéli meg, hogy szükséges az autóban rekedt utasok kimenekítése és például a deformálódott karosszéria miatt erre nincs más lehetőség, a szélvédő betörését követően rajta keresztül kimenthetők az utasok. Egy másik, jól elkülöníthető területe a speciális egységek általi felhasználás. Az eszköz lehetőséget biztosít a szélvédő, ablak vagy kirakatüveg betörésével a behatolási pontok megnyitására egy elfogás vagy akár túszmentés esetén.

Feszítővas: Ezt a kiegészítőt az ESP kifejezetten a bevetési egységek részére tervezte. Alkalmazható ajtók, gépjárművek, kapuk felfeszítésénél vagy ablaküveg betörésére, lakatok, zárak eltörésére, mivel a bot nyitott állapotában nagy erőt tudunk kifejteni.

Erővágó: Ezt az eszközt is jellemzően a rendőri és katonai speciális egységek számára fejlesztették ki. Két teleszkópos botot nyélként felhasználva hatékony eszköz a kerítések és a drótakadályok leküzdésére, ami mind bevetési, mind mentési feladatok során hasznos.

Egyéb kényszerítő eszközök

Textil gyorsbilincs: A textil bilincs egy olyan eszköz, amit a klasszikus fém bilincsek mellett a szükségszerűség és a gyakorlati tapasztalatok hívtak életre. A hagyományos bilincsből alapesetben kevés van a rendőröknél, amellett, hogy körülményes a szolgálat ellátásához plusz darabot igényelni, terjedelmes, nehéz adott esetben nehéz nyomon követni hová került, például a tömegével előállított fociszurkolók esetében. Ennek a kiváltására a rendőrök előszeretettel használják a nagyobb méretű, műanyag kábelkötegelőket, amik azonban előnyeik mellett számos hátránnyal is bírnak. Ennek a problémának az áthidalására született meg az ESP tervezőasztalán a textilbilincs.
Felépítését tekintve egy nagy szakítószilárdságú szövött zsinórból és egy lelazítást meggátoló műanyag elemből áll, gyárilag előkészítve az azonnali használatra. Mik az előnyei? A hagyományos fém bilincsekkel szemben gyakorlatilag nincs tömege és annak helyén összetekerve az egy helyett akár öt vagy hat darab is elfér.
A kábelkötegelővel szemben pedig nem tudja szétvágni a megbilincselt elkövető kezét mint a műanyag pánt. Ami mindkettővel szemben egyértelmű előny, hogy mindkét kézen egyszerre lehet megfeszíteni és ezt követően képződik egy további hurok, ami megfelelően alkalmazva lehetetlenné teszi a helyszínről való elmenekülést. Az ESP textilbilincsek szakítószilárdsága több mint 330 kilogramm. Ez az érték gyakorlatilag lehetetlenné teszi a felhelyezését követő elszakítást még egy erőemelő számára is. A hátránya, hogy a kábelkötegelőkhöz hasonlóan használatot követően le kell vágni, amihez az ESP szintén kínál sérülés okozására alkalmatlan formára kialakított hevedervágót.

A textil bilincsekhez többféle gyári tároló létezik, amikben használatra készen lehet a felszerelésen elhelyezni 3, 6 vagy akár 9 bilincset is. Fizikai paraméterei mellett a gyakorlatilag elenyésző költségvonzata is egy kiemelkedően jó alternatívává teszi a klasszikus fém bilincsek mellett.

Tornado – taktikai lámpás kapszaicin spray: A Tornado a rendőrségi spray-k teljesen új generációját képviseli, tulajdonságait tekintve jelenleg egyedülálló a piacon. A szórófejbe integrálásra került egy nagy fényerejű led, ami automatikusan aktiválódik, amint a véletlen megnyomódást gátló biztonsági elemet deaktiválja a rendőr spray nyomógombjára helyezett ujja. A led fényereje és koncentráltsága összhangban van a spray sugarának hatótávjával, ami rossz látási körülmények között drasztikusan leegyszerűsíti a használatát és a vele való célzást. A botra szerelt lámpához hasonló a ledes spray is rendelkezik azzal az előnnyel, hogy nem kell összehangolni a két kéz koordinációját és emellett felszabadul az intézkedő egyik keze és akár más kényszerítőeszközökkel például rendőrbot vagy taser is tudja kombinálni a használatát. A spray a kialakításából következően alkalmas a 360 fokos használatra, akár fejjel lefelé is megbízhatóan működik, a hajtógáz összetétele miatt mindez -20 és +50 celsius fok között garantált.

Taktikai lámpák: Az éjszaka és a sötétség egy olyan dolog, ami az idők kezdete óta bizonyos félelmeket vált ki az emberek többségéből. A láthatatlan kockázatok félelmetes képekké materializálódnak, és így tovább csökkentik a cselekvések megfelelőségét és a döntési készséget. Az emberben ilyen helyzetben kialakul a csőlátás, rosszul becsüli meg a távolságokat, nehezen értékeli a veszélyforrásokat. Az ennek nyomán fellépő fiziológiás folyamatok pedig tovább rontják a mentális és fizikális teljesítményt is, valamint igen magas a kockázata a nem megfelelő fegyverhasználatnak. Ezeket a kockázatokat tovább fokozza, hogy a statisztikák alapján a fegyverhasználatok mintegy 80%-a rossz látási körülmények között történik. A megfelelő fényforrásra azonban nem kizárólag a fegyverhasználat során van szükség. A rendőri munka huszonnégy órás kötelezettség, legalább a fele éjszaka, rossz látási körülmények között telik, de akár fényes nappal is előfordulhat, hogy szükség van a lámpára, például egy épület átvizsgálásakor.

Milyen feltételeknek kell, hogy egy modern szolgálati lámpa megfeleljen?

Fontos a viszonylag kis méret és tömeg a könnyű viselhetőség miatt. Praktikus a változtatható fényerő és a stroboszkóp funkció a korábban említett okoknál fogva. Könnyen kezelhetőnek kell lenni egy kézzel is, emiatt fontos hogy hol vannak elhelyezve a kapcsolók és funkcióváltó gombok. Egy korszerű lámpa esetében elvárás, hogy a lámpatest végén, hüvelykujjal könnyen elérhető helyen legyen a kapcsolója, ami drasztikus mértékben segíti a fegyverhasználatot és alapvetően magát az intézkedést is. Elérhető legyen hozzájuk a megfelelő tok, amivel praktikusan és könnyen hozzáférhető módon rögzíthető a szolgálati felszerelésre. Ami pedig emellett kiemelkedő szempont a rendszeresítő szervek számára, hogy mindezt elérhető áron és jó logisztikai háttérrel teljesítse. Az ESP taktikai lámpái pedig maradéktalanul teljesítik ezeket az igényeket.

A teleszkópos rendőrbot a gyakorlatban

A teleszkópos botokkal kapcsolatban jelenleg rengeteg tévhit és előítélet él, ami elsősorban annak anyaga, kialakítása és a nem kifejezetten rendvédelmi felhasználók által vele elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekményeken alapszik. Ehhez társul még hazai vonatkozásban a szakmai célú információk és rendvédelmi felhasználás során szerzett tapasztalatok hiánya. A fentiek okán az alkalmazásával szembeni legfőbb ellenérv az szokott lenni, hogy anyaga miatt a bot súlyos sérülést okoz a használat során.

Mennyire valósak ezek a félelmek?

Ennek megválaszolásában a budapesti instruktorok közbenjárásával maga Pavel Čsernŷ – nyugalmazott rendőr alezredes – a gyártó vezető instruktora volt segítségünkre, aki leszerelését megelőzően maga is dolgozott ezzel az eszközzel, valamint a cseh rendőrség és speciális egységek részére oktatott intézkedéstaktika kidolgozása is az ő nevéhez fűződik.
Elmondása alapján csak Csehországban több mint 10 000 botot használnak aktív szolgálatteljesítésre a rendőrségnél, büntetés végrehajtásnál és katonai rendészetnél. Ennek ellenére az elmúlt 15 évet vizsgálva egyetlen halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó sérülés sem történt intézkedés során a teleszkópos botokkal. Ellenben például 2021-ben két intézkedés alá vont is belehalt a könnyű, műanyag tonfától szerzett sérüléseibe.

Hogyan történhetett ez? A teleszkópos bot anyaga erős, kinyitva stabil, merev, nem flexibilis, tömegéből adódóan megfelelő húzása van. A helyes technikával és felületen alkalmazva van egy azonnali megállító hatása, mégsem okoz komolyabb sérülést. Sőt, sok esetben már az is elég visszatartó erővel bír mikor az intézkedő rányitja az ellenálló intézkedés alá vontra a botot, használnia nem is kell. Ezzel szemben a tonfa könnyű, nem lehet elrejteni, nincs olyan komoly pszichés hatással egy intézkedés alá vontra, mint a semmiből kinyíló bot. Ha használni kell az alacsony tömege és anyaga miatt nem rendelkezik olyan megállító erővel.

Akkor mitől válik veszélyesebbé, mint a teleszkópos bot? Pontosan attól, hogy nem rendelkezik akkora hatásfokkal. Amikor egy rendőr arra kényszerül, hogy a botot vagy tonfát az elvezető fogások vagy kényszerítő alkalmazások helyett konkrétan ütésre kell, hogy használja a saját vagy mások testi épsége védelmének érdekében, ott már egy aktív támadóval kialakult közelharci szituációról beszélhetünk. Noha a témában járatlanok szeretik ilyenkor hangoztatni, hogy „de hát a rendőrnek ez a dolga” a valóságban ez némiképp máshogy működik. Szerencsésebb esetben a rendőröket sem éri napi szinten az életüket fenyegető támadás, emiatt szakmától függetlenül mindenkinek a szervezete pontosan ugyanúgy reagál és ugyanazok a fiziológiás folyamatok mennek végbe, nyilván a felkészültségtől függően más-más intenzitással.

De mi történik ilyenkor? Nagyjából egy-másfél másodperc alatt hatalmas mennyiségű adrenalin és mellette számos stresszhormon lökődik be a vérkeringésbe. A pulzusszám és a vérnyomás a normális érték duplájára emelkedik, csőlátás alakul ki, megszűnnek a finommotoros készségek és beszűkül a tudatos gondolkodás. Ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen racionálisan felmérni a körülményeket és ezek alapján döntést hozni a semmiből, amennyiben nincsenek előre az idegrendszerbe programozott válaszlehetőségek.

A konkrét szituációra vonatkoztatva ilyen esetekben fordul elő, hogy amennyiben egy látszólag humánusabb eszközzel az első ütés hatástalannak bizonyult, jön a pánik és az ösztön reakciók. Ennek következtében pedig a lehetséges opciók vizsgálata helyett a szükséges mértékű erő alkalmazása helyett konkrétan addig ütik a támadót, ameddig teljesen harcképtelen állapotban földre nem kerül és már láthatóan nem jelenthet semmiféle fenyegetést. Ennek viszont a járulékos következménye lehet, hogy pár napon belül belehal az elszenvedett belső sérülésekbe. Hogyan lehet ezeket az eseteket megelőzni és mindkét fél szempontjából biztonságosabbá tenni az intézkedéseket? A megfelelő eszköz, a hozzá kapcsolódó megfelelő kiképzés és a rendszeres szinten tartás segítségével, amit a tanulmány második felében részletesebben is kifejtek.

A teleszkópos bot előnyei a hagyományos rendőrbotokhoz képest

Méret és összezárhatóság: A teleszkópos bot egyik legnagyobb előnye a klasszikus merev botokhoz (gumibot, tonfa) képest, hogy hordhelyzetben rendkívül kompakt és viszonylag kevés helyet foglal a rendőr szolgálati övén. A hagyományos rendőrbot egyik legnagyobb hibája ugyanis – méretéből adódóan – hogy terjedelmes. Sok esetben még a hétköznapi dolgok során is útban van, például körülményes vele beülni az autóba. Emiatt sokszor előfordul, hogy a hivatásos szerv tagjai, a hagyományos botot a hátsó ülésre helyezik, mert sokkal könnyebb úgy elférni. Emiatt viszont az is gyakran megesik, hogy a járműben felejtik, az eszközt, és ez csak akkor derül ki, amikor szükség lenne rá.
A hagyományos botok másik hibája, hogy hordás közben nagyon leng. Emiatt, ha például futni kell, akkor folytonosan nekiütődhet a rendőr térdének, ami akár sérüléshez is vezethet, illetve könnyű futás közben megeshet, hogy a rendőr elhagyja.

Az ESP bot ezzel szemben zárt állapotában gyakorlatilag minimálisan lóg a szolgálati öv vonala alá és méretéből adódóan nem kényelmetlen vele beülni az autóba sem. A gyártó ráadásul többféle kialakítású tokot kínál hozzá, számos rögzítési lehetőséggel. A többségük elforgatható, így mindenki a számára kényelmes és kézre eső módon tudja elhelyezni a felszerelésén. A tokok biztonságosan rögzítik a botokat, akár futás vagy kerítésen átmászás közben sem tudnak kiesni, többségük pedig rendelkezik egy további biztosító retesszel, ami a viselőjének ugyan kézre áll és egy mozdulattal tudja oldani, viszont hozzáértés hiányában egy intézkedés alá vont nem fogja tudni kivenni a botot a tokjából, ami ugyanolyan fontos egy kényszerítőeszköz esetében is, mint a szolgálati lőfegyverek level 3-as biztonsági tokjai.

Gyorsabb használhatóvá tétel: A merev rendőrbotok hátránya, hogy sok esetben körülményes az elővételük, különösen, ha a hordásra rendszeresített gyűrűben van elhelyezve az övön. Ahhoz, hogy használhatóvá váljon a teljes hosszúságában ki kell húzni a gyűrűből, ami sok estben még két kezet vagy fogásváltást igényel, ami egyrészt időveszteség, másrészt helyigényes a mozdulat. A teleszkópos bot ezzel szemben szélesebb mozdulatok vagy akár feltűnés nélkül is hozzáférhető, jellemzően bármelyik kézzel. A botok nyitásához szükséges szakszerű mozdulat pedig még akár tömegközlekedési eszközön, szűk helyen is lehetővé teszi az alkalmazását. Ezen a ponton szükséges azt is megemlítenünk, hogy a hagyományos rendőrbotokkal szemben összezárt állapotban is számos felhasználási módja van.

Statikusság és tömeg: Egy hagyományos gumibot másik nagy problémája a méretén túl, hogy felxibilis, amiből több probléma is származik. Mivel alapvetően elhajlik, ha ütni kell vele két komolyabb veszélyforrás is fellép. Az egyik, hogy mivel a bot statikailag gyenge, a felhasználó a végével fog ütni, ahol kis felületen fog igen nagy erő koncentrálódni, ami könnyen okozhat sérülést vagy akár törést. Ha a használója a bot közepével próbál nagy erővel ütni, annak viszont az lesz a következménye, hogy a bot meghajlik ezen a részen, viszont a vége tovább mozog és a becsapódás helyén szintén sérülést okozhat. Számos beszámoló ismert, ami arról szól, hogy az intézkedés alá vont vállát a gumibottal megütve annak vége elérte és eltörte a lapockáját. Így egy gyakorlatilag hétköznapinak induló intézkedést súlyos testi sértéssé változtatva.

A teleszkópos botok felülete ezzel szemben teljesen merev. A becsapódást követően a bot nem tud elhajolni és másodlagos sérülést vagy fraktúrát okozni. Igen fontos különbség az is, hogy a szakszerű használat esetén nem a bot utolsó nagyjából 3 centimétere fog becsapódni egy ütésnél koncentráltan leadva a mozgási energiát, hanem egy bő 15-20 centiméteres felületen oszlik el. Ennek következtében az ütésnek számottevő megállító ereje van anélkül, hogy egy adott pontban roncsolást végezne.

A bot merevsége emellett elengedhetetlen a szakszerű és hatékonyan kivitelezett kényszerítő intézkedések, vagy akár a kiemelések és elvezetések során. A gumibottal annak hajlékonysága miatt sokkal nehezebb a különböző kulcsok kivitelezése és emellett jóval nagyobb felkészültséget igényel a végrehajtó részéről. A feszítéseket vagy a passzív ellenállók mobilizálására alkalmas technikák döntő többsége pedig gyakorlatilag kivitelezhetetlen vele.

Adaptálhatóság és sokrétű felhasználás: A hagyományos rendőrbotokhoz képest az ESP botok vitathatatlan előnye, hogy modulárisak és a kiegészítők palettája rendkívül széles. Már önmagukban a botok is a felhasználási területhez igazíthatók, legyen szó akár civil ruhás nyomozóról vagy speciális egység tagjáról. Emellett a botok elláthatók olyan praktikus kiegészítőkkel, amikkel a hagyományos botok nem és területtől függően akár más eszközök is egyszerűen kiválthatók vele a járőrök lámpájától a dinamikus behatolásnál használt eszközökig.

Visszatartó hatás: A hagyományos rendőrbotok látványa az elmúlt évszázadok alatt beivódott a köztudatba, az emberek hozzászoktak. Mérete és hordmódja miatt nem lehet gyorsan vagy feltűnésmentesen hozzáférni, egy „gyakorlottabb” elkövető pontosan tudja, mire számítson vele kapcsolatban, emiatt viszonylag csekély a visszatartó ereje. A teleszkópos botnak viszont a korábban részletezett tévhitek és városi legendák miatt már önmagában is nagyobb az elrettentő ereje.
Azok az elkövetők, akik a saját szemszögükből már ismerik mire képes a teleszkópos bot – bár ez igen távol esik a rendvédelmi felhasználás módjaitól – nagy tiszteletben tartják. és nem szeretnék, hogy használják rajtuk. Ezt tovább fokozza a képzés során elsajátított szakszerű nyitási technika, ami igen határozott fellépést és magabiztosságot kölcsönöz az intézkedő járőrnek. Érdekességképp, a londoni rendőrség beszámolója szerint a rendszeresítést követő közel másfél évben egyetlen alkalommal sem kellett ténylegesen használni a botot, elég volt kinyitni.

Képzési rendszer és lehetőségek a szakszerű felkészítésre

A tanulmány utolsó szakaszában szeretnék szót ejteni a teleszkópos bot és kiegészítői, valamint a hozzájuk kapcsolódó, szakszerű intézkedéstaktikai alkalmazásra történő kiképzés lehetőségeiről és annak a hazai rendvédelembe való integrálásáról.

Az Euro Security Products, mint arról korábban szó volt nem pusztán rendvédelmi felszerelést gyárt, hanem a használatukra kifejlesztett, komplex képzési rendszert is kínál.
A botra vonatkozó alapszintű, általános kiképzés részét képzi magának az eszköznek és kiegészítőinek az átfogó technikai megismertetése. Ide értve magát a gyártástechnológiát, a felhasznált anyagokat, működési mechanizmust és karbantartást, az eszközök előnyeit és hátrányait, a hatásmechanizmust és lehetséges lehetséges problémaforrásokat és az adott ország jogrendjéhez igazított szabályokat.

Gyakorlati oldalról ismertetésre kerülnek az eszközök lehetséges hordmódjai, a szakszerű nyitás és zárás technikája, a biztonságos használathoz szükséges ütéstechnikák, hárítások és mozgások, valamint a kritikus távolság és szituációk felmérése. Ezeket az alapokat követően sajátíthatják el a kiképzendők az eszköz szakszerű és arányos önvédelmi célú használatát a különböző pusztakezes támadások (ütések, rúgások, megragadások), majd a különféle hidegfegyveres támadások elhárítására.

A képzés utolsó fázisában kerülnek oktatásra az intézkedéstaktikai módszerek. Ezek magukba foglalják a különféle megelőző alkalmazásokat, kiemeléseket és elvezetéseket, passzív és aktív ellenállók mozgatását, a célszemély gépjárműből való kiszállítását, valamint több, speciális alkalmazást, például különféle megoldásokat olyan esetre, mikor elvezetés közben az intézkedés alá vont viselkedése támadóvá változik.

Az intézkedéstaktikai modul hangsúlyos részét képzi az is, hogy a botot, hogyan lehet a kiegészítőkkel vagy más egyéb kényszerítőeszközökkel kombinálva használni. Ilyen alapszintű, általános dolgok a bilincselés, a lámpával vagy spray-el együttesen történő használat rossz látási körülmények között vagy olyan esetben, mikor távolságtartás szükséges az intézkedés alá vont személytől viszont a lőfegyverhasználat feltételei nem állnak fenn.

Az általános felkészítés mellett természetesen léteznek erre épülő, speciálisan cél vagy feladatorientált tréningek is. Ezek hozzá vannak igazítva az adott speciális egység, büntetés végrehajtás, civil ruhás vagy személyvédő egység feladatköréhez. Adott esetben az intézkedéstaktika kiegészül behatolási módszerekkel a korábban említett speciális kiegészítőkre építve, amik így egy könnyen és egyszerűen szállítható eszközparkot képeznek az adott bevetési egység felszerelésében.

Ugyanakkor az ESP agilitására jellemző, hogy az egyéni kérésekre és problémákra reagálva is bármikor fejlesztenek eszközt vagy taktikát. Erre jó példa volt néhány éve a kínai rendőrség megkeresése, akik a nagyvárosokban elszaporodó riksás rablások elkövetőinek menekülés közbeni megállítására szerettek volna használható módszert.

Az ESP intézkedéstaktikai és képzési módszereit a hatékonyság és biztonság mellett ugyanakkor az is jellemzi, hogy a megoldások az adott szituációhoz igazodva mindig jog és szakszerűek.
A gyártó vezető instruktora a korábban már említett Pavel Čserny nyugalmazott rendőr alezredes, aki korábban maga is több mint egy évtizeden keresztül használta szolgálatteljesítés közben a botot, illetve több speciális egység tagja majd később kiképzője volt a cseh rendőrségen belül. Az itt megszerzett tapasztalatai és világ számos rendvédelmi szervénél oktatott operatív állomány visszajelzései alapján pedig folyamatosan frissíti és naprakészen tartja a képzési rendszert az aktuális kihívásoknak megfelelve.

Az ESP ugyanakkor nem kizárólag közvetlen képzéseket végez. Lehetőséget biztosítanak rá, hogy akár kiscsoportos foglalkozás keretében, akár a termékeiket rendszeresítő szerv kérésére kiképezzék azokat az instruktorokat, akik a későbbiekben gondoskodnak az állomány részére az eszközökhöz kapcsolódó tudásanyag és gyakorlat átadásáról és hosszú távú szinten tartásáról.

Lehetőségek az ESP kényszerítőeszközök magyar rendvédelmi integrációjára

Véleményem szerint az ESP bot és kiegészítői sikeres hazai integrációjára alapvetően két opció lehetséges. Az egyik lehetőség a részleges rendszeresítés vagy engedélyezés, a másik az állomány szintű rendszerbeállítás. Mindkét lehetőség hasonló elvek mentén, de technikailag eltérő módon megvalósítható.

Amiben mindkét lehetőség megegyezik a kiképzés metodikáját illetően az, hogy egy célirányos alapszintű képzés és szigorúan kontrolált vizsgát követően szükség van a rendszeres gyakorlásra és felfrissítő foglalkozásra.
A közös mag az alapszintű felkészítés, amiben értelem szerűen nem lehetnek különbségek vagy eltérések. A botra történő alap képzés kiképzési idő tekintetében gyakorlatilag két nap alatt teljesíthető. Az ESP képzési rendszeréről korábban leírtak szerint, fontossági sorrendben haladva ennyi idő alatt elsajátítható a szükséges elméleti háttér, a szakszerű bothasználat alapjai, az önvédelmi és intézkedéstaktika alkalmazások és a kombinált eszközhasználat. A kiképzést segíti, hogy a technikák viszonylag egyszerűek, jól körülhatároltak és könnyen elsajátíthatók. Az ESP rendszere ráadásul a koncepcionális gondolkodást követi, így minél kevesebb, egymástól minimálisan különböző technikából épít fel minél több lehetséges alkalmazást, így adott szituáció függvényében az intézkedő rendőr nem tud belezavarodni, hogy a tanult dolgok közül melyik az aktuálisan működőképes.

Hol fognak megmutatkozni a különbségek?

Amennyiben részleges rendszeresítésről beszélünk, például kisebb speciális egység részére vagy egyéni jogosultság megszerzéséről – mint például a jelenlegi eszközök közül a tonfa esetében is – sokkal kisebb infrastrukturális háttér szükséges.
Úgy vélem ebben az esetben elegendő központilag biztosítani a képzési és vizsgáztatási lehetőséget a Rendészeti Oktatási és Kiképző Központban. Egy kis létszámú, a bot használatának oktatására az ESP által kiképzett oktatói gárda elegendő lenne, hogy a felmerülő igényeknek megfelelően szakszerűen kiképezze a speciális feladatot ellátó egységeket, illetve, hogy biztosítsák a képzést azok számára, akik a teleszkópos botot szolgálatban szeretnék használni. Az utóbbi esetben kis, legfeljebb 15-20 fős csoportokban, előre meghirdetett képzési és vizsga időpontokkal. Ebben az esetben gyakorlatilag egy pár fős munkacsoporttal kezelhetővé válna a képzések szervezése, lebonyolítása, a vizsgáztatás és a felfrissítő foglalkozások. Szintén az ő feladatuk lenne kiállítani a képzést követő sikeres vizsgáról szóló, lejárati dátummal ellátott oklevelet, ami alapján az illetékes kapitányságvezető engedélyezheti szolgálatellátás közben a teleszkópos bot használatát.

A felfrissítő foglalkozások az eszköz esetében kiemelt fontosságúak. A statisztikák ugyan alátámasztják, hogy a szakszerű használat esetén a teleszkópos bot sokkal kevésbé veszélyes mind az intézkedőre, mind az intézkedés alá vontra nézve, mint a klasszikus gumibot, ugyanakkor a sokoldalúsága miatt a használata sokkal több gyakorlatot is igényel.

Ennek megfelelően, azt, aki számára engedélyezik az ilyen eszköz egyéni használatát a képzés elvégzését és a sikeres vizsgát követően kötelezni kell, hogy a vizsgát követően félévente, egy éven túl pedig évente megújítsa az ESP botra vonatkozó vizsgáját, amennyiben szeretné megtartani a használatára vonatkozó jogosultságait.

Logisztikai szempontból is viszonylag egyszerűen szabályozható az eszközök kérdése. Azoknál az egységek, amelyek hivatalosan kerülnek felszerelésre ezekkel a kényszerítőeszközökkel eleve a saját speciális feladataiknak megfelelő eszközt kapnak. Azok számára, akik egyénileg szeretnék használni a botot, célszerű kibocsátani egy előre meghatározott listát, hogy a gyártó termékeiből melyek azok a modellek, amelyek feladatkörtől függően engedélyezhetőek, mert biztosan alkalmasak a szolgálati feladatok ellátására.

Amennyiben állomány szintű kiképzésről és rendszeresítésről beszélünk infrastruktúra, logisztika és eszközpark tekintetében egyaránt jelentősen növekedni fognak az igények. Sokkal több oktatókra lesz szükség, mert a korábban említett alapszintű képzést minden kiképző központban biztosítani kell. Kiemelt figyelmet fordítva emellett a közrendvédelmi állomány képzésére, mert náluk fordul elő legnagyobb számban, hogy kényszerítő eszközt kell használniuk.

Az általános rendszerbeállításnak kiképzési szempontból előnye, hogy mivel területtől függően az alapkiképzés legalább fél év, lehetőség van ezeknek a kényszerítőeszközöknek a használatát alaposabban elsajátítani és begyakorolni már az alap képzés során.

Felmerül azonban a kérdés, hogy állomány szinten mennyire lehetséges a rendszeres felfrissítő foglalkozások lebonyolítása? Véleményem szerint elsődlegesen a közrendvédelmi járőröknél van a legnagyobb szükség az ismeretek folyamatos szinten tartására és az új kihívásokkal szembeni naprakészségre, valamint az intézkedéstaktikában szerzett tapasztalatok folyamatos bővítésére. Kiemelt fontosságú továbbá a rendszeresség és a statikus gyakorlás mellett a szituációs tréningek végzése. Ennek kapcsán két korlátozó tényező lép fel. (A speciális egységekre azért nem térek ki, mert a saját képzési struktúra miatt célirányosan sokkal több időt tudnak fordítani a számukra szükséges dolgok begyakorlására.)

Az első, hogy ezeknek a foglalkozásoknak a vezetésére minden kapitányságon szükség van képzett instruktorra, aki rendszeresen foglalkozik a járőrökkel.

A másik sokkal komolyabb korlátozó tényező az idő faktor. A képzéseket úgy célszerű megvalósítani, hogy se a hasznos munkaidőből se vegyen el és túlóra terhére se kelljen végezni. Véleményem szerint erre egy működőképes köztes megoldás, hogy minden műszakkezdés előtt, miután megtörtént az eligazítás, azoknak a járőröknek akiknek nem kell azonnal küldésre menniük, biztosítani kell a lehetőséget, hogy szakértő instruktor felügyelete mellett a még rendelkezésre álló akár 20-40 percben gyakorolhassák a bothasználatot és a kényszerítő intézkedéseket.

Ez egyrészt segít a képességek fejlesztésében, lehetőségük van megismerni az új eljárásokat, illetve ami fontos, hogy szolgálatkezdés előtt gyakorlatilag bemelegítik az idegrendszert a várható feladatokra. Ennek köszönhetően viszonylag rövid idő elteltével is gyorsulni fog a reakcióidő, az intézkedők is sokkal gyakorlottabban tudnak fellépni, valamint együttműködni is, mert a napi szintű közös tréning nagymértékben javítja az együttműködő képességet is. Az ilyen típusú napi képzésekre vonatkozóan – főleg lőfegyver kapcsán – rengeteg pozitív tapasztalat született az Egyesült Államokban, illetve az elmúlt egy évben már hazai vonatkozásban is a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ezek a képzések továbbá lehetőséget teremtenének azoknak a képességeknek az elsajátítására és begyakorlására is, hogyan tudj a rendőr a rendelkezésére álló eszközöket kombinálni és együttesen használni az aktuális szituációnak megfelelően az arányosság betartása mellett.

Véleményem szerint a fent bemutatott eszközök és kiképzési metodikák alkalmazása és integrációja a kézifegyver és lőszer modernizációs programhoz és a taser-hez, mint kényszerítőeszköz rendszerbeállításához hasonlóan jelentősen megnövelné a közrendvédelmi állomány feladatellátó képességét. Ezeknek az eszközöknek a használata a nagyobb visszatartó erőnek köszönhetően önmagában is csökkentené a rendőröket ért direkt támadásokat. Intézkedés közben pedig a szakszerű használat mellett nem pusztán a kényszerítő intézkedések hatékonysága növekedne meg, de az alkalmazó rendőr és az intézkedés alá vont testi épsége is sokkal nagyobb biztonságban lenne annál, mint amit a jelenleg ilyen célra használt eszközök biztosítani tudnak.

Források:
www.euro-security.info/en/
www.zerorange.hu

Kutatásomban segítséget nyújtott Sándor István ESP instuktor

Galéria

HAsonló tartalmak

Egyéb kategória

Szövetségi tagságok

Örömmel számolhatunk be róla, hogy egyesületünk hivatalosan is felvételt nyert a Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetségbe, továbbá februárban felvételt nyertünk az Európai Harcművészeti és Önvédelmi Szövetség tagjai közé is.

Tovább olvasom »

Kérdésed van?

Írj vagy hívj most! Amikor edzést tartunk vagy foglalkozást vezetünk nem tudjuk felvenni a telefont, amint lehetőségünk adódik rá, visszahívunk!