Hock közelharc szeminárium 2023

2019-óta először ismét hazánkba látogatott Walter „Hock” Hochheim! A covid miatti három év kényszerű kihagyás követően egy intenzív és rendkívül hasznos háromnapos hétvégét tölthettünk október 6-8 között a világ egyik leghatékonyabb rendőri – katonai közelharci és civil önvédelmi rendszerének alapítójával.
Hock 2023

A nyílt szeminárium résztvevői egyaránt megismerkedhettek a Force Necessary rendőri – katonai közelharci rendszer letisztult megoldásaival és a PAC a Pacific Archipelago Concepts filippínó gyökerekkel bíró, könnyed, elegáns ám brutálisan hatékony módszereivel, ráadásul közvetlenül a rendszeralapító nagymestertől. A szeminárium tematikája a szokásos módon logikusan és modulárisan került felépítésre, így a teljesen kezdők mellett a rendszerben járatosak is találtak újdonságokat és mélyíthették a már megszerzett tudásukat. Továbbá a más rendszert gyakorlók is találkozhattak olyan módszerekkel, amiket beépíthettek saját stílusukba.

A témakörök igazodtak a Force Necessary jelmondatában is szereplő „hand, stick, knife, gun” frázishoz. A háromnapos tréning során egyaránt terítékre kerültek a fegyvertelen, pusztakezes módszerek és a lő-, valamint hidegfegyveres (bot, kés) technikák. Ráadásul nem csak ezeknek az eszközöknek a használata, hanem azok kombinálása és az ellenük történő védekezés is hangsúlyos volt. Az elsajátított technikákat és módszereket nem pusztán önmagukban, hanem szituációs feladatokban is gyakorolhatták a résztvevők.

A Hock-féle rendszer sikerének kulcsa, hogy közelharci technikáira nem csupán az egyszerűség, adaptivitás és a gyors tanulhatóság jellemző, hanem az az életszerűség is, mely a magas szintű harcművészeti jártasság mellett közel négy évtizednyi hivatásos (katonai, rendőri, személyvédelmi) múlt tapasztalataira épül. A szemináriumot is színesítette, hogy számos, rendkívül tanulságos, megtörtént eset is elmesélésre került, amiből a különböző fegyveres és rendvédelmi szervektől érkező résztvevők különösen sokat profitálhattak.

A szeminárium a korábbi években megszokott módon fegyelmezetten, ugyanakkor rendkívül jó hangulatban zajlott! Egyesületünk amellett, hogy tevékenyen részt vett a szervezésben és lebonyolításban a résztvevők több mint felét is adta annak ellenére, hogy nagyon sokan sajnos nem tudtak eljönni idén.

Ezúton is gratulálunk mindenkinek, aki sikeres szint és instruktori vizsgát tett!!

Jövőre találkozunk október első hétvégéjén!

HAsonló tartalmak

Beszámolók

Sérült ellátás szituációs gyakorlónap

Március végén tartottuk szituációs gyakorlónapunkat, melyen a BTLS (Basic Trauma Life Support) képzésünk első és második modulját korábban sikeresen teljesítők vehettek részt, ahol nem csupán gyakorolhatták, hanem bővíthették a már megszerzett tudásukat.

Tovább olvasom »
Beszámolók

„TACTICAL FOLDER 2” ÖNVÉDELEM ÉS KÉSHARC SZEMINÁRIUM BESZÁMOLÓ

Spyderco, Benchmade, Cold Steel, Kershaw, ZT, Civivi, Lion Steel, Kizer és még sorolhatnánk. Csak néhány a népszerűbb kés márkák közül. A közös bennük, hogy mindannyian számos népszerű, egykezes nyitású kést gyártanak, melyek a mindennapokban is ott lapulnak a késkedvelők zsebében. Márciusi szemináriumunk résztvevői betekintést kaptak szükség esetén hogyan tudják megvédeni magukat a zsebükben hordott kedvencükkel.

Tovább olvasom »

Kérdésed van?

Írj vagy hívj most! Amikor edzést tartunk vagy foglalkozást vezetünk nem tudjuk felvenni a telefont, amint lehetőségünk adódik rá, visszahívunk!