Force Necessary, CQC
Megtennéd, hogy pár szóban bemutatod Walter „Hock” Hochheim–et és az általa létrehozott Force Necessary rendszert?
Természetesen. Korábban említettem, hogy Hock-nak egyrészt van egy nagyon komoly, több, mint 40 éves harcművészeti múltja és tapasztalata. Foglalkozott sokféle távol-keleti stílussal, nagymesteri, mesteri, oktatói fokozata van három különböző Kali rendszerben és a Jeet Kune Do-ban is. Emellett gyakorlatilag 17 éves korától folyamatosan benne volt a dolgok sűrűjében. Karrierje kezdetén texasi bárokban dolgozott, mint fegyveres biztonsági őr, később innen sorozták be. A hadseregnél a CID-hez (Criminal Investigation Division, 1971-től Criminal Investigation Command) került, ahol mint katonai nyomozó dolgozott és ezen egység kötelékében részt vett többek között Saigon kiürítésében. A leszerelését követően sok más veteránhoz hasonlóan belépett a rendőrséghez. Itt bő 20 év alatt gyakorlatilag a rendvédelmi szakma minden elképzelhető területét végigjárta. Ezzel párhuzamosan kiképzőként rendőri közelharcot és intézkedéstaktikát oktatott az állomány részére. Miután elhagyta a rendőrséget, amellett, hogy oktatott, négy éven keresztül dolgozott fejvadászként, aminek az Egyesült Államokban komoly hagyományai vannak. Ráadásul ez egy veszélyes szakma, hiszen sok esetben menekülésben lévő, fegyveres bűnözőket kell felkutatni és elfogni. Emellett foglalkozott személybiztosítással is. Olyan emberek védelmét látta el, mint Rudy Giuliani, New York polgármestere, ráadásul pont 2001 után. Vagy akár az idősebb George Bush és Jimmy Carter, korábbi amerikai elnökök és közéleti személyiségek.
A saját rendszerét a Force Necessary-t a leszerelését követően hozta létre. Maga az elnevezés is a rendvédelemben megszokott, még éppen szükséges erő alkalmazásának gyakorlatára utal. A fő vezérelv az volt, hogy egy viszonylag egyszerűen elsajátítható, ugyanakkor működőképes és hatékony önvédelmi, közelharci rendszert alkosson. Ehhez a harcművészetekből származó technikai repertoár mellett felhasználta a rendőrségnél és hadseregnél megszerzett technikai és taktikai ismereteit, valamint ami a legfontosabb, az ezekkel kapcsolatos utcai tapasztalatait.
A Force Necessary négy lábon áll. Pusztakezes, botos / ütőfegyveres, késes pontosabban szúró-vágóeszközös és a lőfegyveres modulok alkotják. A modulok bizonyos tekintetben átjárhatóak, mert sok az egymásra épülő módszer, ráadásul a rendszeren belül minden foglalkozik mindennel. Hogy érthető legyen, vegyük például a pusztakezes modult. A megszokott, pusztakezes védekezés fegyvertelen támadó elleni felálláson túl megjelenik a pusztakéz kés ellen, pusztakéz bot ellen, pusztakéz lőfegyver ellen. Nyilván az a kés szimbolizálhat akár egy törött üveget a bot pedig egy vascsövet vagy talpas hamutartót is, a megoldások nagyon hasonlóak lesznek. Ugyanez igaz az összes többi modulra is, gyakorlatilag mátrix-szerűen minden eszköz megjelenik mindenféle szituációban.
Maga a rendszer egy tíz szintből álló tematikára épül. Minden egyes modulnak van tíz szintje, amin keresztül az egészet el lehet sajátítani. Hock-nak meggyőződése, hogy mindenkit meg lehet tanítani valamire és emiatt úgy építette fel a saját oktatási tematikáját is, hogy az alkalmas legyen erre. Kiképzőként volt olyan feladata, hogy egy katonának tanítson meg mindent, amit csak lehet egy négyórás kiképzési terminusban. De később az is, hogy például egy harcművészeti iskola részére évekre elegendő oktatási programot alkosson, önvédelmet tanuló civilek részére.
Önvédelem, közelharc, életszerűség
Azért ezek eléggé eltérő típusú kihívások. Hogyan lehet ezeknek megfelelni?
Ez valóban így van, nagyon különbözőek a feltételek, amiket teljesíteni kell. Pontosan emiatt úgy kellett felépíteni a rendszert, hogy legyen egy borzasztó egyszerű váza. Ha ezt mondjuk egy fának képzeljük el, akkor a törzsre rá lehet illeszteni három ágat, minden ágra két gallyat és minden gallyra egy levelet. Ezt megkaphatja az, aki például arra az ominózus négy órára esik be, aztán esetleg csomagol és utazik a világ túlfelére, egy féléves misszióra. Viszont az, amit abban a négy órában kapott, már segítheti abban, hogy ott túlélje azt a fél évet. Abban az esetben, ha ez nem négy óra, hanem mondjuk egy három hetes kiképzési ciklus, akkor erre a fára jóval több ágat lehet tenni. Arra az ágra több gallyat, levelet, virágokat és így tovább. Ha ez nem három hét, hanem három hónap vagy három év, akkor ennek megfelelően egyre összetettebbé vélik a dolog. De az egésznek a váza, maga a rendszer az mindig ugyanaz, amibe folyton lehet újabb és újabb elemeket illeszteni. Emiatt egy zseniálisan összeállított képzési tematika a Force Necessary.
Mi az, amiben az oktatási tematikán kívül még különleges a rendszer?
A struktúrán kívül az igazi pluszt az a már korábban említett, több évtizednyi, rendkívül sokrétű tereptapasztalat adja. Hock ugye nem csak kidobó volt, nem csak katona, nem csak rendőr. Lényegében az országúti járőrtől kezdve a civil ruhás nyomozón át a fedett DEA ügynökig minden volt a rendvédelemben, ezt követően pedig, fejvadász vagy személyi testőr szemszögből is találkozott az erőszak típusaival, és azok semlegesítésével. Ilyen tekintetben szinte a teljes palettát lefedte és ennek megfelelően az elképzelései is elég gyakorlatiasak ezzel kapcsolatban. Teljesen tisztában van harcművészetekben tanult technikákkal és oktatási metodikával, ugyanakkor pontosan tudja, hogy az utcán mi és milyen körülmények között fog működni. Azzal is tisztában van, hogyan lehet elérni, csúnya kifejezéssel élve, hogyan lehet beleverni az emberekbe, hogy ezek a dolgok valóban működjenek. Nagyon unikális megközelítése van a rendszerének. Bárki számára, bármilyen tevékenységben felhasználható. Mindegy, hogy gyerek, felnőtt, nő, férfi, öreg, fiatal, civil, rendőr vagy katona. Bárki képes elsajátítani és sikeresen alkalmazni.
Civilek, rendőrök, katonák
Milyen hátterű emberek tanulják ezt a rendszert? Csak hivatásosok? Civilek? Kiknek ajánlott?
Egy szóval: mindenki. Ha kicsit jobban kifejtjük ezt a dolgot, Hock az év 52 hétvégéjéből jellemzően 46-48-at úton van és oktat, szó szerint a világ minden szegletében. Kínától kezdve Ausztrálián át, Európa szinte minden nagyobb országába jár tanítani. Természetesen ne feledkezzünk meg az Egyesült Államokról sem.
Hogy hová hívják és kiket tanít? Azt kell mondjuk, hogy a katonai és rendőri erőknél eléggé felkapott a Force Necessary és szívesen is alkalmazzák a világ szinte minden részén. Ebből következően Hock-ot előszeretettel hívják számos rendőri és katonai alakulathoz. Csak néhány példa ezek közül a Londoni Metropolitan Police, Németországban a GSG-9, SEK, MEK bevetési egységek. Tavaly éppen a magyarországi szemináriumról közvetlenül utazott az olasz különleges erőkhöz. De rendszeres vendég a lengyel speciális egységeknél is. Rengeteget hívják Ázsiába, a kínaiak és koreaiak is nagyon szeretik. Nagyon fontos, hogy odahaza, az Egyesült Államok haderejének mind a négy fegyverneménél (Army, USMC, Navy, Air Force) és számtalan rendvédelmi szervnél oktat. Ráadásul rendszeresen továbbképzi a kiképzőket is.
Mivel nem egyszerűen csak technikát tanít, hanem szemléletmódot, nyílt szemináriumok keretében, a hivatalos szerveken kívül nagyon sok egyéb harcművészeti rendszer és iskola hívja meg. Nyilván ha valaki a saját stílusát tanítja és meghívja Hock-ot, az nem azt jelenti, hogy onnantól elkezdi teljesen átvenni a rendszert, viszont a gondolkodásmódjában rengeteg dolgot találhat, amit be tud építeni a sajátjába. Ebben egyébként szintén zseniális az FN rendszer, mert nem akarja mindenáron felülírni azokat a technikákat, amiket máshonnan hoz magával az ember, viszont egy teljesen újszerű szemléletmódot ad hozzá, amivel az egész hatékonyabbá válik. Természetesen, ha valakinek szüksége van technikára, az a gyakorlatokba bele van építve és könnyedén megtanulható. De Hock alapvetően nem mondja meg senkinek, hogyan üssön vagy rúgjon. Ő inkább azt mutatja meg mi az ami működik és az mitől működik. Milyen szituációk fordulhatnak elő és azokból, hogyan lehet kijönni, akár azokkal a technikákkal is, amiket már ismernek a résztvevők.
Van különbség az oktatás menetében aszerint, hogy hétköznapi emberek, rendvédelemi dolgozók vagy katonák vesznek részt az adott tréningen?
Hocknak van egy check listája, amit egyébként az amerikai rendőrség is használ, a „Who, What, Where, When, How and Why” – ki, mit, hol, mikor, hogyan és miért? Ezeket a kérdéseket többféle képpen lehet értelmezni. Itt van mindjárt a „Ki?” Ki vagyok én? Ki az ellenfelem? Rendőr vagyok? Büntetés végrehajtás? Testőr? Katona? Egyszerű, civil állampolgár? Alapvetően ezen múlik, hogy egy adott szituációban valójában mi a feladatom. Vagy, hogy hol vagyok az adott pillanatban? Egy katonai küldetésen tevékenykedek aktívan az ellenség hátországában? Rendőrként kell valamilyen erőszakos cselekményt megszakítanom és felszámolnom? Testőrként a védett személyt biztonságosan eljuttatnom valahová? Egyszerű járókelőként a saját vagy családom testi épségét óvom? Ez mind befolyásoló tényező és emiatt a tanulás szempontjából is vannak eltérések.
A felépítés, az, hogy hogyan szemléljük a dolgokat és hogyan sajátítjuk el a szükséges képességeket, valamint a technikai repertoárt, az mindenkinél ugyanaz. A fenti kérdésekre adott válaszok azonban nagymértékben befolyásolják a kivitelezést, illetve egy-egy szituáció befejezését. Ameddig a közvetlen veszély elhárítását követően a minél gyorsabb elmenekülés egy civilnél teljesen elfogadott, addig egy rendőrnél nem. Neki nem az a feladata, hogy elszaladjon, hanem hogy intézkedjen. Sőt a rendőrnek van talán a legnehezebb feladata, hiszen neki oda kell mennie az elkövezőhöz, meg kell bilincselnie és lehetőség szerint élve előállítania. Klasszikus értelemben véve a katonának le kell küzdenie az ellenséget, akár megsemmisítéssel is, ami megint egy másik befejezési módszer. Illetve ez sem ennyire egyszerű. Sok esetben már a katonának is lényegesen összetettebb a feladata és mérlegelnie kell a parancs alapján, hogy mit tegyen. Például egy béketámogató misszió során gyakorlatilag rendőri feladatokat látnak el.
Ilyen tekintetben tehát azt mondhatjuk, hogy igen, másféleképpen kell egy civilnek, egy rendőrnek és egy katonának viselkednie. Magának a rendszernek, amit tanulnak a felépítése ugyanaz. Adott fenyegetés felszámolásához kapcsolódó befejező elemek azonban igenis tematikusak. Más a civilnek, más a testőrnek, a rendfenntartónak és a katonának, mivel más – más célokat kell szem előtt tartaniuk. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy mint maga az elnevezése is mutatja, a rendszer az adott felhasználói körtől függetlenül szem előtt tartja az egy-egy szituáció megoldásához feltétlenül szükséges erő alkalmazásának elvét és betartja a fokozatosságot. Magyarán ha egy támadó felfüggeszti a cselekményt attól, hogy rákiabálunk és együttműködő lesz, akkor végeztünk is, nincs szükség további erőszak alkalmazására. Persze abban az esetben ha ekkor elővesz mondjuk egy kést, a felszólításnál jóval excesszívebb megoldások következnek.
