Beszámolók, Hírek

A versenysorozat – mert most már nevezhetjük annak – közkívánatra, idén mikuláskor harmadik alkalommal került megrendezésre, pedig annak idején valójában nem is egy klasszikus értelemben vett versenynek szántunk, hanem az év utolsó lövészetét szerettük volna kicsit feldobni öt gyorsan meglőhető pályával.
Ezek, részben ismeretlenes feladatok voltak vegyes fegyverekkel és egyéb, a végrehajtások mellett a „fun factort” is szolgáló eszközökkel. Ezek a dinamikus, szituációs lőfeladatok a lőkészség mellett jócskán tesztelték a versenyző figyelmét, kognitív és problémamegoldó képességeit is, emellett szükség volt a megfelelő improvizációs taktikai készségekre, képességekre is. Emiatt a verseny inkább a készségek és képességek fejlesztését célozta és természetesen kellőképp szórakoztató is volt és amellett, hogy mindenki jól érezte magát, minden pályának megvolt a maga mögöttes mondanivalója és vezérelve is amire épült. Ez természetesen idén sem lehetett másképp és – bár ezt a versenyzők nem sejthették előre – a zárt lőtér adottságait kihasználva idén a két fő motívum az egykezes lövészet és a gyenge látási viszonyok voltak.

Mivel az idei verseny is igen komoly szituációs hátteret kapott, amellett, hogy a szórakoztató jellegét növelni szerettük volna, a megszokott pisztoly, PCC karabély, sörétes és hangtompítós távcsöves puska mellett olyan eszközök is repertoárba kerültek, mint a .357-es revolver, taktikai pajzs vagy a riasztótölténnyel működő hanggránát és a fegyverlámpa vagy a légi szállítású, taktikai csapásmérő csivava.

Az idei pályáknak viszont már az elnevezése is trükkös volt, mert egy részük ugyan utalt azok jellegére, részben viszont fogalma sem volt az indulóknak valójában mi vár majd rájuk. Nyilván ezen túl sokat nem segített a feladatok előtt kapott, szándékosan hiányos pályaismertetés, ami aztán a lőállásba érve mindig tartogatott valamilyen extra meglepetést, az utolsó három taktikai pálya leírása pedig szándékosan volt egyre hiányosabb, csak a főbb feladatokat tartalmazták, ez alapján kellett a helyszínen felismerni a lőhető és nem lőhető célokat, valamint végrehajtani az egyéb részfeladatokat. A lövők életét az is nehezítette ugyanakkor, hogy idén volt, amikor párhuzamosan több pálya is futott, valamit egy egész napos kvíz játék is lekötötte a versenyzőket, aminek a témája az elmúlt év képzéseinek és szemináriumainak az anyagát és tudásbázisát ölelte fel és még azokat is lekötötte és lelkesen töltötték a tesztlapokat, akik nem vettek részt ezeken a képzéseken. Így viszont két pálya között kevesebb időt jutott a pihenésre és a feladatra való felkészülésre is.

A 2025-ös pályáink:
– Az új sheriff
– Speed it up
– Hostage Rescue
– First on scene
– Chihuahua down

Az első pályától kezdődően a versenyzőknek fokozatosan egyre több ismeretlenes feladattal és más nehezítő tényezővel kellett számolniuk. A fizikai nehezítések mellett komolyan tesztelve lett a lövők figyelme, helyzetfelismerő képessége és a mivel a résztvevők jelentős része hivatásos állományú, a taktikai ismeretek is.

Az első, könnyed, bemelegítő pályán, mint a neve is mutatja egy texasi sheriff bőrébe bújhattunk és ennek megfelelően, hogy stílusos legyen a feladat, értelemszerűen egy Texas csillag meglövésével kezdtük a napot, amire első pálya lévén a versenyzők jó előre felkészülhettek lélekben az előre megkapott pályaleírások alapján. Ami viszont ebből – mintegy teljesen véletlenül – kimarad, hogy a feladatot mindenkinek egy revolverrel kell meglőni a gyors betárazás után. A kezdeti sokkért cserébe viszont a pálya megálmodója a szokásostól eltérően kifejezetten engedékenynek bizonyult, mert az öt, kicsi, folyamatosan mozgó célra engedett egy teli dobnyi, azaz hat lőszert tárazni. (az ezzel kapcsolatos észrevételeket, panaszokat és lelki fájdalmakat e-mailben várjuk a szerkesztőség címére, bár sajnos valószínűleg spam-nek fog minden ilyet felismerni)
Miután a pályát minden versenyző végiglőtte, egy gyors számítás után részeredményt is hirdettünk, valamint kineveztük a város új sheriffjét, aki az oklevele mellé kapott fém sheriff jelvényt büszkén viselte a nap hátralévő részében!

A második pálya már kicsit sportosabb, dinamikusabb volt! A lövőnek kétszer öt lőszer betárazását követően kellet két ötös, szabálytalanul elhelyezkedő célcsoportot meglőni, az elsőket emelkedő, a másodikat csökkenő számsorrendben, ami egy gyors, könnyű feladat. Ami egy kicsit nehezített rajta, hogy a lőállásba lépve a segítő kezére egy 16 unciás bokszkesztyűt húztunk, amit a tárazás és a lövés közben is viselnie kellett, így nem pusztán a lövés, de lényegében a tárazás is csak erőskezes volt.
Ami a szervezők számára megdöbbentő volt, hogy a várttal szemben nem ez a pálya volt az ami a legjobban megosztotta a mezőnyt, sőt! A többség igen gyorsan és kreatívan tudta abszolválni a feladatot, így jövőre kénytelenek leszünk valami más, kellemetlen alternatívát találni a tárazós feladatra…

A harmadik, túszmentős feladat már egy ízig-vérig taktikai pálya volt! A korábbi évhez hasonlóan ez a feladat tesztelte a legjobban a figyelmet és helyzetfelismerő képességet. A tavalyihoz hasonlóan azonban nem az okozta a nehézséget, hogy a pálya végéig észben kellett tartani az előtte felhúzott arcképeket ki lesz lőhető, korlátozottan lőhető vagy egyértelműen kihallgatandó, hanem egy nagyon szűk helyen, nagyon sok cél közül kellett kiválasztani mi lőhető és mi nem. Ráadásul a térben gondosan elrendezett célok miatt nagyon sok átmenő lövéssel kellett számolni és megtalálni azokat a szögeket, ahonnan a mögöttük lévő vétleneket vagy kollégákat nem éri lövés. Ez a feladat alapvetően sem könnyű. Ehhez járult hozzá, hogy a kicsi, rövid helyiségben sötétet csináltunk és csak a több helyre elhelyezett piros és kék villogók adtak fényt a végrehajtáshoz (a kék fény egyébként kevésbé kedvezett a mellényes alak mellkasán levő kék police felirat azonosításának is, nem is értjük miért ilyen színnel került rá 🙂 ) Ez még azzal is tetéztük, hogy a szobába taktikai pajzs használatával kellett behatolni, ami tovább szűkítette a látóteret és szintén csak erős kézzel volt lehetőség lövést leadni. Ellenben az egyik leg közkedveltebb pályaelem is itt jelent meg. A helyiségbe való belépést megelőzően a falon lévő kis ablaknyíláson keresztül be kellett dobni a hanggránátot, ezzel megkezdve a feladatot.
Ez a pálya lövészetileg és taktikailag is nehéz volt. Gyakorlott lövők is gond nélkül szedtek össze 60-120 másodpercnyi büntetőidőket, mert a takarásban kirakott célok és a nehezített látási körülmények nagyon zavaróak voltak. Összehasonlításképp a mezőnyben egyetlen hibátlan végrehajtás volt, 111 másodperces pályaidővel.

Az utolsó előtti pálya gyakorlatilag maga volt a rémálom. Mindenkinek. Versenyzőknek, bíróknak egyaránt. Nem azért mintha a célok annyira lehetetlen módon lettek volna kihelyezve, hanem – bár a feladat kiírásban és eligazításban benne volt, hogy szükség esetén a sérültet el kell látni a taktikai sorrend betartásával – a földön fekvő, vérző bábu általánosan zavart okozott az Erőben.
Ha tipizálni szeretnénk a végrehajtásokat:
– voltak, akik egyből ráugrottak a sérültre, hogy a nyílt szín közepén felhelyezzék rá a tourniquet-et és előtte nem lőtték ki a sarok mögül a fenyegetést
– voltak, akik csak a fenyegetést lőtték ki és elballagtak a vérző sérült mellett segítségnyújtás nélkül
– az utolsó csoport a teljes tanácstalanság. Ők sem a sérültet nem látták el, sem a célokat nem lőtték ki vagy nem az előírtaknak megfelelően. Volt, aki be is gyalogolt a lőhető célok közé, anélkül, hogy felismerte volna mit kellene velük kezdeni.
Sokan teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, hogy a sérült mellett van egy pisztoly és mellette egy töltött tár a földön amit fel kellett volna venni, hogy a pálya teljesíthető legyen és két szobával odébb jött a csodálkozás, hogy még a lőhető célok fele megvan, de nincs lőszer a folytatáshoz.
A bábu által kiváltott sokkot még fokozta, hogy ha már szerepel sérültellátás a feladatban, senki nem úszhatta meg, hogy az első hibázását követően már repüljön is be az érszorító, miszerint meglőtték a gyenge kezét, fedezékbe vonulva lássa el a sérülését és onnantól a „sérült” kezében egy kettlebellt cipelve folytassa a feladatot.
Összességében elmondhatjuk, hogy a várakozásokkal ellentétben ez a pálya bizonyult a legnehezebbnek és leg megosztóbbnak a versenyzők között. Olyan mértékben billentett ki szinte mindenkit a komfortzónájából, hogy ezen a pályán nem született hibátlan végrehajtás.

Az utolsó pálya szintén egy közönség kedvenc feladat volt. Legalábbis elsőre 😀
Ekkor kellett ugyanis a légiszállítású, taktikai csapásmérő csivava taktikai csapásmérését elősegíteni, majd utána fegyvert váltva bemenni a célterületre tisztogatni.
Ehhez a feladathoz teljesen elsötétítettük a pályát. Az egyetlen megvilágított nagyjából fél négyzetméternyi terület a golyófogón az volt ahová elhelyeztük a taktikai csapásmérő csivavát és mivel légiszállítású, fölötte több felfújt léggömböt, amit először ki kellett lőni a szektor túlfeléből egy hangtompítós távcsöves puskával. Az első nehézségek már itt jelentkeztek, ugyanis többen voltak akik nem találták meg a távcsőben a kivilágított célokat.
A lufik kilövése után egy fegyverváltást követően kellett karabéllyal végighaladni a helyiségeken és beazonosítani, majd kilőni az ellenséges célokat. A korom sötétben. Ez volt az, amihez bizony a fegyverre szerelt lámpát kellett használni, amit mindenki rettenetesen élvezett! Egészen addig, ameddig a relatíve kicsi távolságokon a nagyjából 1200 lumennel meg nem világította a hófehér célanyagokat, valamint a sors fura fintoraként közéjük ragasztgatott, nagyméretű fényvisszaverő fóliákat, amiket ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a pálya tervezője pont olyan helyekre álmodott, hogy a ragyogásuk elnyomja az amúgy is nehezen azonosítható jeleket, például jelvény vagy police felirat a nem lőhető célokon. Így utólag belegondolva biztosan nagyon zavaró lehetett…. 😀 😀 😀

A karácsonyi és alap hangulatot is fokozta, hogy a korábbi versenyekhez hasonlóan szarvasagancsos fejpántban, mikulássapkában, csúnya karácsonyi pulcsiban, magát színes ledfüzérbe tekerve lőtte végig a versenyt annak még a büntető időkből is elengedtünk. Ennek megfelelően egészen egyedi megoldásokkal szembesültünk a változatos (és ronda…) pulcsiktól kezdve a mikulás sapkákon, szakállakon, agancsokon és sisakra ragasztott csúcsdíszen át a villogó ledsorral betekert taktikai mellényekig, nem beszélve a komplett rénszarvas jelmezekről és egy meghatározhatatlan, leginkább egy lenyúzott vérfarkas fejbe oltott rénszarvasig (vagy… valami ilyesmi… azóta sem jöttünk rá…)

A trükkös feladatok és nehezítések ellenére a verseny rendkívül jó hangulatban zajlott! A versenyzők fegyelmezetten biztonságosan hajtották végre a feladatokat, az eredményeket is inkább az befolyásolta, hogy kik azok, akik a lövészet mellett több rutinnal és tapasztalattal rendelkeznek a taktikai vonalon, és persze, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen aljasságokra lehet számítani az ismeretlenes.

Az érdeklődést jól szemlélteti, hogy a verseny előtti hetekben idén is majdnem összeverekedtek rajta ki az, aki még befér a tér, idő és a lőtér adottságai által behatárolt keretbe és annak ellenére is, hogy az eredeti jelentkezők közül a verseny előtti napokban öten kiestek is egy kicsit túlhúztuk a létszámot.

Ezúton is gratulálunk a dobogós helyezetteknek, az új sheriffünknek, valamint a női kategória és a legmaradandóbb vizuális élményt nyújtó öltözet különdíjasainak!
(Különös tekintettel a nyertesre, aki a következő egy évre vándorkupaként megnyerte az első versenyen épített hóembert, Bobot 😀 )

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki megtisztelt minket a részvételével!
Köszönjük a szervezők és segítők munkáját! Mindenkinek nagyon boldog, békés karácsonyt kívánunk! Jövőre találkozunk!

Eredmények

Különdíjasaink

Az új sheriff a városban: Mikó Ákos

A legeredményesebb hölgy versenyző: Kozma Hetti

A legmaradandóbb öltözék megálmodója: Antal Dávid

A Hostage Rescue pálya egyetlen hibátlan végrehajtója: Virág Nóra