USA, Ausztrália, Kína, Egyesült Királyság és még sorolhatnánk. Több mint húsz ország, ahol a Walter „Hock” Hochheim nevével fémjelzett Force Necessary /CQC rendőri – katonai közelharci rendszert ismerik és használják. Sikerének kulcsa, hogy közelharci technikáira nem csupán az egyszerűség, adaptivitás és a gyors tanulhatóság jellemző, hanem az az életszerűség és valós alkalmazhatóság is, mely a magas szintű harcművészeti jártasság mellett közel négy évtizednyi hivatásos (katonai, rendőri, személyvédelmi) múlt tapasztalataira épül.
Előképzettség nem feltétel, várjuk az óvatos érdeklődőket is és mutatunk új perspektívákat a tapasztaltabb résztvevőknek is.
A szeminárium során lefedjük a rendszert az kezdő szinttől a legmagasabb szintű gyakorlatokig. Ezzel lehetőséget adva az érdeklődőknek és a teljesen kezdőknek, hogy betekintsenek a hétköznapi edzéseink világába. Ugyanakkor szeretnénk azt is megmutatni hogy mind technikailag, mind a mozgáskultúra terén hova lehet fejlődni a ZeroRange edzésein, képzésein.
A szeminárium fő témája a kés – kés elleni küzdelem. Amire lehet számítani:
– Force Necessary rendszerelmélet, önvédelem, közelharc technika, küzdelemtaktika
– Alapvető gyakorlatok amelyek fejlesztik a harcművészeti, közelharci képességeket és a testtudatot
– Alap szintű késes önvédelemi és közelharc technikák
– Magas szintű késes önvédelemi és közelharc technikák késes támadóval szemben
– Jó társaság
Időpont: 2026. szeptember 19. (szombat), 10:00 – 15:00
Helyszín: 1115 Budapest, Ballagi Mór utca 3.
Részvételi díj: 0 Ft.
A RÉSZVÉTEL KÖTELEZŐ FELTÉTELE AZ ELŐZETES, ÍRÁSOS REGISZTRÁCIÓ.
AZ E-MAILBEN TÖRTÉNŐ ELŐZETES VISSZAIGAZOLÁS HIÁNYÁBAN A SZEMINÁRIUMON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTEL NEM LEHETSÉGES!
Tekintettel arra, hogy a szemináriumi modulokon való részvételi létszám korlátozott, helyfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik!
Regisztráció: info@zerorange.hu
Vizsganap!
A rendszert gyakorlóknak lehetőségük van szintvizsgát tenni a Force Necessary/Survival Centric rendszerben a szeminárium alatt!
Vizsgára bocsájtás feltétele: oktatói ajánlás és előzetes regisztráció.
A szintvizsgákkal kapcsolatban érdeklődj az instruktoroknál.
Érdeklődés és regisztráció: info@zerorange.hu